Ugrás a tartalomra


A Számvevőszék az állam legfőbb szerve, amely ellenőrzi az állami számlák, az állami költségvetés ügyvitelét és a Szlovén Köztársaság állami költségvetésének pénzeszközeivel való gazdálkodást. A Számvevőszék munkájánál önálló és az Alkotmány és a mindenkori törvényhozás tiszteletbentartásához kötött.

Határidőben és objektív módon számol be úgy a nyilvánosságnak mint az Országgyűlés képviselőinek a közpénzekkel való gazdálkodás felügyeletének valamennyi jelentős megállapításáról. Szakmai tapasztalatait és eddigi munkáját tekintve közvetlenül is javasolhatja, hogy a közpénzek felhasználói hogyan javíthatnának ügyvitelükön.


A Számvevőszék felügyeleti hatáskörében segít a közpénzek felhasználóinak, hogy ügyvitelük alatt felismerjék, illetve megtalálják a hibákat, szabálytalanságokat és ésszerűtlenségeket.


A Számvevőszéket az elnök vezeti két helyettesével, akiket kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés nevez ki. A Számvevőszék szenátusát az elnök és két helyettese alkotják.